Hazatért Los Angelesből a siófoki sztárszakács
Somogyi Hírlap, Vas András 2008. szeptember. 16., 15:34

Kilenc és fél esztendő után tért haza Szűcs László, vagy ahogyan a Beverly Hills-i sztárok –
például Anne Heche, Harrison Ford vagy Helen Mirren – ismerik Chef Laszlo Los Angelesből.

A siófoki szakács 1998-ban huszonöt esztendősen tette át székhelyét Kaliforniába és az idén
nyáron döntött úgy, hazatelepül. Egy évtized alatt nagyot változott a világ, ám számára nem
csak a harmadik évezred Magyarországa jelentett kihívást, hiszen, hogy beszerezze a szükséges
papírokat, meg kellett küzdenie a különböző hivatalokkal is.

– Amikor utánvéttel átvettem az utolsó igazolványomat, a jogosítványt is – mondta a jelenleg
Budapesten, Pasaréten élő szakács –, úgy éreztem magam, mint egy tündérmesében: bekerültem
az ország és az egész EU adminisztrációs rendszerébe. Igaz, elég hosszú mese volt, hiszen
három hónapot töltöttem gyötrelmes és kilátástalannak tűnő várakozással különböző
önkormányzatoknál.

Például honosíttatni akartam a kinti jogosítványomat. Kitöltöttem minden papírt, beadtam az
ügyintézőnek, aki kihajolt az ablakon, s megkérdezte: ugye nem akarom vele elhitetni, hogy ez
egy valódi amerikai vezetői engedély... Így hát inkább kértem egy magyart. De sajnos, azt
tapasztaltam a többi helyen is, hogy hiába minden papír és jóindulat a részemről, a hivatalnokok
keresik az alkalmat, hogy belém kössenek, hogy veszekedhessünk.

Utólag belegondolva persze már Szűcs László is tudja, ő volt a hibás. Hiszen megirigyelve
budapesti ismerőseit szinte betegesen, kapzsi módon minden lehetséges igazolványt fel akart
halmozni: lakcímkártyát, személyit, tb-kártyát, jogosítványt, no és természetesen az adókártyát.
Utóbbinak kiemelt fontosságot tulajdonított, mivel még életében nem adózott...
– Az Egyesült Államokban nincs törvény a személyi adózásra – kalandozott el egy pillanatra –,
ennek ellenére sztahanovista módon minden április 15. előtt mindenki gondosan lezárja és
postára adja az adóbevallását. Kellemes meglepetésemre az APEH-kártya beszerzése idehaza is
csak néhány pillanatig tartott...Bezzeg a többi. Valamennyi okmányért napokat állt sorban:
nyilatkozat nyilatkozat hátán, pecsét került a pecsétre, illeték az illetékre. – Egyelőre nem is
nagyon érzem át, mire jó ez a rengeteg igazolvány – folytatta Szűcs László. – Azt például már
tudom, hogy illegálisan bevándorolt cimboráimat szemrebbenés nélkül meglátogathatom az EU
összes fegyházában... Ja, és fontolgatom egy komolyabb pénztárca beszerzését, olyan
szétnyitható, műanyag ablakosra gondoltam, amelyben sérülésmentesen tudom majd tárolni
értékes irataimat. A farzsebemben, a nyeles fésű mellett fogom hordani, s biztonsági lánc is kell
rá...

Amúgy a papírok utáni járkálás kivételével az egykori siófoki szakács remekül érzi magát
Magyarországon. Gasztrofesztiválokra jár, élvezi a budapesti pezsgést, s ha némi nyugalomra
vágyik, leruccan édesanyjához Nágocsra. Ahol a hatalmas kertben kapálgat, füvet nyír.
–Anyukám néha megy csak boltba, legtöbb esetben azt eszi, amit a kertben megtermel – avatott
be a vidéki mindennapjaiba. – Nem használ kukát, a legtöbb hulladék a komposztra megy, a
többit meg elégeti a búbos kemencében. Fával fűt, ugyanis a gázt nem tudná megfizetni. Kútja
is van, hasonló okokból. Lehet, hogy majd összeütök neki egy kisebb atomerőművet is a
villanyszámla miatt... – tette hozzá pikírten. – Sokat változott az ország tíz év alatt: sokkal jobb
és sokkal rosszabb hely lett. Ismét magyarokkal van tele a Balaton, ám esténként az utcák és a
vendéglátóhelyek üresek; kilenc után olyan kihalt minden, mint 20 éve Csehszlovákiában és az
NDK-ban. Nem láttam vidáman nyaralni, szórakozni a középosztálybeli családokat, de azt
mondják a barátaim, ne is keressem őket, mert már nincsenek. Viszont az üdülési csekkel a
nagyvállalkozások potom százezrekért megfelelő színvonalon üdültetik a dolgozó népet. Ilyen
sem volt korábban...